-
Egykori városháza - Mezőkövesd
Ma a Magyar Turizmus Zrt. mezőkövesdi Tourinform irodája található itt.
Szent László tér 23. Ebben az épületben az...
-
Művészetek Háza - Eger
A Széchenyi utca középső traktusában három jelentős épület alkot ismét jelentős látvány-együttest. A 16. számú há...
-
Egri Líceum - Eger
A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú ...
-
Érseki Palota - Eger
Az épület falainak egyes részei a 16. századból származnak. Első nagyobb kiépítése Erdődy Antal Gábor püspök és Gio...
-
Egri Vár - Eger
Egerben a várdombon épült fel a Szent István alapította egri püspökség temploma, amelyet később többször átépítette...
-
Szent Bernát-templom - Eger
A barokk Szent Bernát templom és a ciszterci rendház ma a Gárdony Géza Ciszterci Gimnáziumnak és Kollégiumnak ad otthont.
-
Szent Miklós Templom
- Eger
A Szent Miklós görög-keleti, szerb templomot 1785-99 között építették Povolni János városi főépítész tervei alapján...
-
Minaret - Eger
Eger összefutó kis utcáinek kereszteződésében áll a Minaret, Európának ezen a részén igen ritka látványosság.
-
Minorita templom
- Eger
A Dobó téren áll a Minorita templom, Eger legszebb barokk temploma. A templomot 1771-ben Páduai Szent Antal tiszteletére szen...
-
A Líceum
- Eger
A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú ...
-
Egri Bazilika - Eger
Eger egyetlen klasszicista építménye, Magyarország második legnagyobb temploma, a Bazilika. Hild József tervei szerint 1831-...
-
Érseki Palota - Eger
A palota 1715-től 1732-ig Giovanni Battista Carlone, 1761-1775 között Josef Ignac Gerl, Fellner Jakab és Francz József, 1828-...
-
Egri Vár - Eger
Egerben a várdombon épült fel a Szent István alapította egri püspökség temploma, amelyet később többször átépítette...
-
Szent Bernát Templom - Eger
Eger észak-déli tengelyét alkotó Széchenyi, egykor Hosszú, ill. Széles utca, és a Bródy Sándor utca sarkán parkos térs...
-
Minorita templom - Eger
A Szent Miklós Görögkeleti Szerb Templomot 1785-99 között építették Povolni János városi főépítész tervei alapján, ...
-
Szent Miklós Templom - Eger
A Szent Miklós görög-keleti, szerb templomot 1785 - 1799 között építették Povolni János városi főépítész tervei alap...
-
Egri Minaret - Eger
Az apró utcák kereszteződésében álló minaret igazi, ritka látványosság hazánkban. A majd egy évszázados török uralo...
-
Dobó tér - Eger
A Dobó tér Eger legegységesebb, legzártabb tere. A tér sarkában a Végvári harcosok kompozíciót, valamint a Városháza ...
-
Angolkisasszonyok Intézete - Eger
A Kossuth utca 8. szám alatt az Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézete található, melyet eredetileg Foglár Gyö...
-
Megyeháza - Eger
A Nagypréposti Palotával átellenben a Kossuth Lajos utcán a Megyeháza kétemeletes sárga épülettömbje emelkedik, melyet G...
-
Megyeháza börtön - Eger
A Megyeháza udvarán áll az egykori megyei börtön, amelyet Gerl József, Gerl Mátyás unokaöccse tervezett. Az épületet b...
-
Buttler-ház
- Eger
Az Eger-patakon átkelve jobb oldalon található a Buttler-ház, és a ház története - hasonlóan a Mikszáth-i történethez ...
-
Dobó István Vármúzeum - Eger
Az egri várbanban működik a Dobó István Vármúzeum . Az állandó kiállításokon bemutatják a vár történetét, föld a...
-
Egyházmegyei Könyvtár - Eger
Az egri püspökök és érsekek két és fél évszázadának történetét bemutató kiállítás (1699-1943). Értékes egyház...
-
Palóc Népművészeti Kiállítás - Eger
A híres egri vár tövében található kiállítás betekintést nyújt Palócföld népművészetébe: pásztor faragások, sz...
-
Gárdonyi Emlékmúzeum - Eger
Gárdonyi Géza 1897-ben költözött Egerbe, ahol művei közül a leghíresebbet, az Egri csillagok című regényét is megírt...
-
Kopcsik Marcipánia - Eger
Eger városa sok mindenről nevezetes. Az egri várról, az egri bikavérről, barokk templomairól és házairól, a városalatti...
-
Telekessy Patikamúzeum - Eger
1987 májusában nyitotta meg kapuit Egerben a Telekessy patikamúzeum abban a helységben, amelyben 1968-ig működött az a gyó...
-
Tűzoltó Múzeum
- Eger
Csak kevesen, a város múltját jól ismerők tudják, hogy még a múlt század során az egyháztól szerezte meg a város azt ...
-
Történeti Tárház - Eger
Eger műemlékekben gazdag környezetében található a különleges hangulatú kiállító terem, melyben Tóth Sándor magángy...
-
Egri Törökfürdő - Eger
Egy egészen sajátos hangulatú, a török időket és a barokk városok hangulatát egyszerre megidéző városba látogathat el...
-
Egri Termálfürdő - Eger
A Termálfürdő Eger belvárosában található mintegy 5 hektár területen egyedülálló természeti környezetben. A fürdők...
-
Vármúzeum - Eger
A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma az esztergomi vár bástyarendszerének déli pontján található, a Szent Istv...
-
Szent László Templom - Mezőkövesd
A XIV. századi gótikus alapokra épült XVIII. században bővített templom előtt Szent László és Szent Imre herceg szobrá...
-
Matyó Múzeum – hajdani Korona Szálló épülete - Mezőkövesd
A Szent László tér képét ma is meghatározza a hajdani Korona Szálló épülete, mely a múlt század közepétől napjainki...
-
Hősök tere - Mezőkövesd
Átsétálva a Szent László tér másik oldalára - amely már a Hősök tere nevet viseli - nyaranta szoborkútból csillapíth...
-
Summás szobor - Mezőkövesd
A Hősök terén található summás szobor az egykoron mezőgazdasági idénymunkát vállaló mezőkövesdieknek állít emléke...
-
1956-os emlékmű - Mezőkövesd
Az 1956-ban a megszálló orosz csapatok szétlőtték a Szent László Templom tornyát. Ennek az emlékére állították a már...
-
1848-49-res obeliszk - Mezőkövesd
A Hősök tere másik köztéri alkotása az 1848-49. évi szabadságharc száz éves évfordulóján emelt hatalmas obeliszk.
...
-
Hadas városrész - Mezőkövesd
A tér végén balra fordulva 30 méter után már láthatók a Hadas városrész nádtetős házfedelei. Ez a skanzen jellegű v...
-
Kisjankó Bori Emlékház - Mezőkövesd
A leghíresebb rajzolóasszony (íróasszony , mintarajzoló, mintatervező) Gáspár Mártonné Molnár Borbála ismertebb nevén...
-
Fazekasház - Mezőkövesd
-
Mézeskalács Ház - Mezőkövesd
A tájház - melynek épülete 2006-ban lesz 150 éves - a matyók életéről mesél. A háromosztatú elrendezés - tisztaszoba,...
-
Szövő és Festő Alkotóház - Mezőkövesd
Mezőkövesd egyik legrégebbi, 1817-ben készült, eredeti formájában helyreállított épülete. A több éven át tartó fel...
-
Bútorfestő Alkotóház és Hímzőház - Mezőkövesd
A mezőkövesdi asztalosmesterek egyik legjelesebb dinasztiájának fia Kovács Szabolcs, népi iparművész. Korszerű használat...
-
Tulipános Hímző Műhely, Vendégház és Büfé - Mezőkövesd
Az 1900-as éve első évtizedében épült ház a Hadas közepén, a Táncpajta szomszédságában. Ékessége a búbos kemence. ...
-
Gari Takács Margit Emlékház és Zeneház - Mezőkövesd
Gari Takács Margit, a nagy mesemondó egykori háza.
Tel.: 06-70/946-1269
Nyitva tartás:
kedd-pént...
-
Üvegcsiszoló Alkotóműhely - Mezőkövesd
A műhelynek korábban helyet adó, de egy szándékos gyújtogatás áldozatául esett százéves nádfedeles ház helyén épül...
-
Játékház - Mezőkövesd
A 2004-ben korhűen felújított műemlékvédelem alatt álló tájház ugyanazon év augusztusában nyitotta meg kapuit az érde...
-
Tűzzománcos Ház - Mezőkövesd
Tűzzománc és pasztell kép kiállítás; tűzzománc készítés megismerése Pótáné Bartók Annamáriával.
Tel...
-
Mezőgazdasági Gépmúzeum - Mezőkövesd
A Mezőgazdasági Gépmúzeum Mezőkövesd egyik legjelentősebb látványossága, de jellegét tekintve országosan is egyedülá...
-
Szent László Gimnázium és Szakközépiskola - Mezőkövesd
A főutcán (Mátyás király út) Miskolc felé haladva a Szent László Gimnázium és Szakközépiskola impozáns épülete von...
-
Zsóry Gyógy- és Strandfürdő - Mezőkövesd
A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő Észak-Magyarország legnagyobb forgalmával rendelkező gyógyfürdője. Az év bármely szak...
-
Iskolatörténeti Gyűjtemény - Mezőkövesd
Budapest irányában autózva a várost átszelő Mátyás király úton a mai családi házak között húzódik meg az 52. sz. a...
-
Jézus Szíve Templom - Mezőkövesd
Az új Jézus Szíve templomot 2001. október 13-án szentelték fel, melyre majdnem nyolc évtizedig vártak a mezőkövesdiek. ...
-
Szent István Katolikus Iskola - Mezőkövesd
A múlt század első harmadában emelt régi templommal közel egy idős a Szent István Katolikus Iskola épülete, amit helyiek...
-
Népi Művészetek Háza, Táncpajta - Mezőkövesd
A Népi Művészetek Háza a hatvan éve működő Matyó Néptáncegyüttes otthona, a próbák és nyári táborok, hímző tanf...
-
Kispréposti palota - Eger
A Kossuth Lajos utca gazdag műemléki tárházának bemutatása előtt, célszerű megismerkedni az kialakulásának történeté...
-
Nagypréposti Palota - Eger
Az Egészségház utca sarkán áll a volt Nagypréposti Palota, melyet Fellner Jakab tervezett és 1774-76 között építették.
-
Érsekkert - Eger
A Tárkányi utcán haladva jutunk el az Érsekkerthez.
A mintegy 22 hold kiterjedésű parkot Eszterházy püspök ide...
-
Rác Templom - Eger
A Széchenyi utca északi végén egy kis dombon áll a különleges atmoszférával rendelkező Görögkeleti vagy Szerb templom....
-
Cisztercita Templom - Eger
A Művészetek Házával szemben látható a barokk Szent Bernát templom és a ciszterci rendház, amely ma a Gárdony Géza Cisz...
-
Fazola-kapu - Eger
Sétáljunk vissza az Egészségház utcán keresztül a Kossuth Lajos utcára. Bal oldalon láthatjuk a Ferencesek templomát, jo...
-
Szépasszony-völgy - Eger
A ma közel 200 pincét számláló Szépasszony-völgy az elmúlt évszázadokban szorosan összekapcsolódott az egri borok hír...
-
Egykori érseki pincerendszer - Eger
A Város a város alatt a Széchenyi utcáról az Érsek-udvaron keresztül haladva az Érseki Palota mögött található.
-
Csillagászati múzeum - Eger
A egri csillagvizsgálót 1764-ben gróf Eszterházy Károly (1725-1799) egri püspök alapította a tervezett egyetem egyik inté...
-
Katolikus Múzeum - Eger
Két és fél-három évszázad alatt, részben a káptalan, részben az érsekség tulajdonában gyűltek össze azok a liturgiku...
-
Sportmúzeum - Eger
Az egykori megyei börtön épületében rendezték be a megye úszó- és vívósportjának történetét bemutató állandó ki...
-
Vitkovics-ház - Kepes György Vizuális Központ - Eger
A Kepes György Vizuális Központnak helyet adó Vitkovics-ház 1760-ban épült copfstílusú görögkeleti plébánia épület,...
-
Varázstorony - Eger
Új színfolttal gazdagodott az Eszterházy Károly Főiskola Líceum épületének tornya. A toronyépületben eddig is működő...
-
Bitskey Aladár Uszoda - Eger
Az uszodát Makovecz Imre tervei alapján 1998 és 2000 között építtette Eger Városa. Az uszoda kapuit 2000. december 3-án n...
-
Református Kerektemplom - Szilvásvárad
1832-ben veszélyessége miatt lebontották a falu omladozó régi templomát. A református egyház, a község akkori földesur...
-
Orbán-ház - Szilvásvárad
Az 1700-as években nemesi címet kapott Orbán családtól csaknem 200 év elteltével 1978-ban az Egri Dobó István Vármúzeum...
-
Kastély és környéke - Szilvásvárad
A néhai grófi birtok emlékét a fennmaradt épületek, a kastélyhoz vezető gesztenyesorok s a park öreg fái őrzik. A gróf...
-
Középkori Börtönmúzeum és Panoptikum - Szilvásvárad
Az érdekes kiállítás elsősorban a középkori Felvidék, Kassa, Debrecen, Eger írásos és tárgyi emlékeinek felhasználá...
-
Lovas Múzeum és Ménistálló - Szilvásvárad
A kastélytól alig 100 méterre, hatalmas gesztenyefák árnyékában áll a volt grófi ménistálló, amely 1860-ban épült. I...
-
Lipicai ménes - Szilvásvárad
Az első lipicai ménest 1580-ban Lipizzán alapították a Habsburg uralkodóház számára.
"itt a legjobb lovakat t...
-
Szilvásváradi Erdei Vasút - Szilvásvárad
A Márkus Ágoston egri mérnök tervei alapján megépített keskeny nyomtávú, gőzüzemű erdei vasút 1908-ban kezdte meg mű...
-
Szalajka-völgy - Szilvásvárad
A Szalajka-völgy Magyarország egyik legszebb magashegységi völgye. Bejáratáig, Szilvásvárad központjából, gyalogosan é...
-
Fátyol-vízesés - Szilvásvárad
A karsztforrásokból eredő patakok vizéből lerakódott mésztufa érdekes lépcsőszerű képződményt hozott létre, melyen ...
-
Erdei Múzeum - Szilvásvárad
A Szabadtéri Erdei Múzeum 1971-1974-ig készült. Az érdekes múzeum az egykori erdei ember mesterségeibe nyújt bepillantást...
-
Erdészeti Múzeum - Szilvásvárad
Az Erdészeti Múzeum ágazatonként mutatja be a régi munkaeszközöket, tárgyi- és írásos emlékeket az erdészeteknél fol...
-
Istállóskői ősemberbarlang - Szilvásvárad
A forrás mellől ösvény vezet fel az Istállóskői barlanghoz. A csúszós, hegyi gyalogúton érdemes vigyázni. A barlang fe...
-
Millenniumi Kilátó - Szilvásvárad
A 2000. augusztus 20-ra, Szent István napjára készült építmény méretével és páratlan szépségű faszerkezetével uralk...
-
Millenniumi Tanösvény - Szilvásvárad
A Millennium ünnepére létesült tanösvény Szilvásvárad belterületéből elindulva a Kalapat-kilátóig vezet. A község p...
-
A Kárpátok Őrei - Szilvásvárad
A honfoglalás időszakában Árpád fejedelem egy éber katonai védelmi rendszert hozott létre. Éjjel-nappal strázsáló őr...
-
Pallavicini kastély parkja - Szilásvárad
A kastély ősparkjában barangolva, a hangulatos tó partján rátalálunk az ún. szomorú bükkfára és a mocsári fenyőre. A...
-
Katolikus kápolna - Szilvásvárad
A Polgármesteri Hivataltól az útkanyaron túlérve, az Egri út elejénél, útkereszteződéshez érkezünk. Jobbra, a Fenyves...
-
Pisztrángos - tavak - Szilvásvárad
A Szalajka-völgyben a völgy leghíresebb állatának tenyésztését követhetjük nyomon. A legfestőibb rész, az erdővel kö...
-
Szilvásváradi Ménesgazdaság - Szilvásvárad
Az Állami Ménesgazdaság Lipicai Ménesének lovait a világ a fogathajtó sportban elért kimagasló eredményeiken keresztül ...
-
Református templom - Cserépfalu
Bogács határából a falu felé közeledve már látható a református templom kimagasló teteje. 1897-98-ban építették fel ...
-
Berezdaljai pincesor - Cserépfalu
A legtöbb pince itt, a berezdi pincesoron található, amelyek közül több is szeretettel várja a bor- és nótatúrára indul...
-
Berezdi sétány - Millenniumi Kilátó - Cserépfalu
A Berezdi sétány egy rekultivált kőbányából lett kialakítva. A Bezerédi sétányon található a Csete György Kossuth-d...
-
Kisamerika - Cserépfalu
"Kisamerika" barlanglakások: szegény családok lakóhelye az 1920-as évekből. Nevét a református gúnyolásból kapta.
-
Mészégető kemencék - Cserépfalu
A falut elhagyva észak felé, a hór-völgyi elágazásnál jobbra fordulva találhatók a mészégető kemencék. Cserépfaluban...
-
Suba-lyuk barlang - Cserépfalu
A faluból kiérve 1,5 km-re található a Suba-lyuk barlang. Egyesek szerint a Suba-lyuk az egri és a diósgyőri vár közötti...
-
Suba-lyuk múzeum - Cserépfalu
A Suba-lyuk múzeum a községi könyvtár mögött, a művelődési ház épületében helyezkedik el. Itt megtalálhatók mindaz...
-
Oszlai tájház - Cserépfalu
Az épület öt helységből áll: kamra, pitvar, két lakószoba: ezek adnak otthont annak a néprajzi anyagnak, amelyet Cserépf...
-
Ódor vár - Cserépfalu
Az oszlai tájház udvarával szemben magasodik az Ódor hegy, amin az Ódor-vár romjai találhatók kb. 540 méter magasan. A v...
-
Hór-völgy - Cserépfalu
Az ódor Vár romjairól szép kilátás nyílik dél felé a Hór-völgyre, a Bükkaljára, észak felé a Nagy-fennsík hegyeire...
-
Kaptárkövek - Cserépfalu
A Bükk hegység déli peremvidékén a turisták gyakran találkoznak meredeken kiugró, megkapó szépségű, süveg vagy kúp a...
-
Borospincék - Egerszólát
A faluban lehetőség van a régi borospincék és az új pincesor megtekintésére is. A régi borospincék két csoportban helye...
-
Brezovay-kastély - Egerszólát
A hajdani Csernus-, jelenleg Brezovay-kastélyt a Fő út 62. szám alatt találjuk. A kastélyt Csernus Sándor építette 1773-b...
-
Egerszóláti-tó - Egerszólát
A településtől délre található a Szóláti-patakon felduzzasztott Egerszóláti-tó, melynek növény- és állatvilága jel...
-
Kőkereszt Pietával - Egerszólát
A településen két műemléki oltalom alatt álló szobor is található, melyek a bükkaljai kőértékek szép példái. Az eg...
-
Nepomuki Szent János-szobor - Egerszólát
A településen két műemléki oltalom alatt álló szobor is található, melyek a bükkaljai kőértékek szép példái. Az eg...
-
Római katolikus templom - Egerszólát
Egerszólát középkori templomának romjait, mely Alsószóláton állt, az 1829-es adatok még említik. A település jelenleg...
-
Szórád-kúria - Egerszólát
A Fő út 56. szám alatt található 2300 m2-es parkosított, füves, fás kert közepén álló Szórád-kúria 1864-ben épült...